
2024. december 15 - Prizma Marketing
A Prizma Csoport hivatalosan is Szerethető Munkahely lett!
A Dreamjobs állásportál idén nyolcadik alkalommal rendezte meg a Szerethető Munkahelyek versenyt, ahová ezúttal mi is neveztünk! A közönségszavazatok alapján az 1700 résztvevő közül 200 cég részesült az elismerésben, velük együtt a Prizma Csoport is. Ezenfelül a szakmai zsűri beválasztott minket a Csapatok mindenek felett című kategória TOP 10 jelöltje közé is.
2024-ben rekordszámú nevezés érkezett a versenyre, a portál olvasói pedig összesen 72 ezer értékelést adtak le az októberi szavazási időszak során. Az elismerésben 150 kis- és középvállalkozás, illetve
50 nagyvállalat részesült, köztük a Nokia, a Lego, a DM vagy a Praktiker magyarországi cégei,
és a Prizma Csoport is!
A szavazáson minden évben kiemelten figyelnek az esélyegyenlőségre. A portál olvasói egy körben mindig öt céget pontozhatnak egy 1-től 5-ig terjedő skálán, és ezeket véletlenszerűen mutatja fel számukra egy algoritmus. Tehát a rendszerben senki nem tudja közvetlenül a saját munkahelyét minősíteni, csak nagy szerencsével. Így kerülik el, hogy ne a legnagyobb vagy a legtöbb Facebook-követővel rendelkező cégek nyerjenek.
A DreamJobs hitvallása szerint minden kis és nagyvállalat egy álommunkahely valaki számára, ezért portálukon teret adnak arra, hogy ezt a cégek meg is mutathassák a munkavállalóknak. A kezdeményezés célja, hogy lehetőséget teremtsenek betekinteni a színfalak mögé, közelebb hozva a munkaadókat a munkavállalókhoz.
Nagy örömmel indultunk a versenyen, hiszen a profilunk megalkotása közben számos szép pillanatot és kedves emléket idézhettünk fel az elmúlt évekből! Megtisztelő ilyen erős mezőnyben a díjazottak között szerepelni!
Fontos számunkra, hogy ne csak az ügyfeleink,
hanem a munkavállalóink irányában is szerethetőek legyünk.
 másolat 2_low.jpg)
További Cikkeink
Stratégia a falakon túl: Így hozhat jó döntést a cégvezető a létesítménygazdálkodás és műszaki üzemeltetés beszerzésekor

Amikor egy vállalat növekedési stratégiájáról, a hatékonyság növeléséről vagy a költségoptimalizálásról beszélünk, ritkán esik szó a konkrét épületekről - az irodaházakról, raktárakról vagy gyárakról - ahol zajlik a munka. Pedig a háttérben meghúzódó létesítménygazdálkodás (Facility Management – FM) és műszaki üzemeltetés nem csupán elkerülhetetlen kiadás, hanem az üzemmenet-folytonosság, a jogszabályi biztonság és a munkavállalói elégedettség alapköve.
Éremmel tért haza Kóródi István kollégánk az Európai Szervátültetettek Játékáról!

Férfi páros bowingban szerzett bronzérmet Kóródi István kollégánk a múlt héten megrendezett, kifejezetetten szervátültetésen és őssejt-transzplantáción átesett sportolóknak szóló European Transplant Games sporteseményen. Bár István eredetileg atlétika számban is indult volna - melyben az előző években rendszeresen éremmel tért haza - ez a nagy hőség miatt elmaradt.
Cégcsoportunk megfelelt a NIS2 követelményeinek!

Örömmel osztjuk meg, hogy szervezetünk sikeresen átesett a NIS2 (Network and Information Systems Directive 2) irányelvnek való megfelelést igazoló auditon. Az audit megerősítette, hogy információbiztonsági és kiberbiztonsági folyamataink összhangban vannak az Európai Unió által előírt, szigorodó elvárásokkal.
Rólunk írták - „A menza, ahol mindenki válogathat"

Szeretnénk figyelmetekbe ajánlani a terezvaros.hu cikkét, amely gyermekétkeztetés szolgáltatásunk egyik fontos helyszínét, a Bajza utcai Általános Iskola menzáját mutatja be. Terézváros velünk forradalmasította az iskolai étkeztetést: Az új rendszer egyik leglátványosabb és legkedveltebb eleme a salátabár, ami az egészséges táplálkozásban mutat utat a gyerekeknek.
Prizmás sikerek a Gödi kolbásztusán!

Örömmel számolunk be róla, hogy étkeztetés üzletágunk csapata a 3. Gödi Kolbásztusán a „Legfinomabb kolbász” kategóriában különdíjat nyert. Szívből gratulálunk csapatunknak!