Prizma FM Zrt.
2025. augusztus 27 - Prizma Marketing

Újra érmet szerzett Kóródi István kollégánk, a Szervátültetettek Világjátékán!

Újra érmet szerzett Kóródi István kollégánk a Szervátültetettek Világjátékán! Kóródi István az előző évekhez hasonlóan ismét a Prizma Csoport támogatásával indult a sportrendezvényen, melynek idén Drezda adott otthont. Az eseményen 54 ország több mint 2500 sportolója vett részt, ebben a mezőnyben szerzett kollégánk bronzérmet férfi egyéni bowling versenyen.

István 1997-ben, 35 évesen kapott új vesét, az azóta eltelt 28 évben pedig több sportágban bizonyított már. Az idei világjátékokon bowlingban és súlylökésben is bronzérmet szerzett, ahol egy erős mezőnyben – 4 földrész 15 nemzetének indulóival – az egyéni legjobbak között végzett. Emellett gerelyhajításban az 5., diszkoszvetésben a 7. helyet szerezte meg. A csapatversenyben a magyar válogatott szintén kiemelkedően teljesített, hiszen 51 ország közül a 4. helyen zártak. 

 

 

 

 

Egy új kezdeményezés is elindult ezen a versenyen. Nemcsak a szervátültetett sportolók, hanem azok donorai is rajthoz állhattak, így a pályán egyszerre mutathatták meg kitartásukat, erejüket és összetartozásukat – ezzel is szimbolizálva az élet továbbadásának erejét. Idén például a mindössze 8 éves Hanna és szülei, akik donorok, szintén együtt versenyeztek a világjátékokon, még különlegesebbé téve az eseményt.

 

 

István eddigi pályafutása is szép eredményeket hozott: a 2023-as Világjátékokon, Perth-ben (Ausztrália) bronzérmet szerzett súlylökésben, míg a 2024-es Európai Játékokon aranyérmet nyert súlylökésben, valamint bronzérmet diszkoszvetésben és gerelyhajításban. Nagyon büszkék vagyunk rá, hogy mi is részei lehetünk sikerének. István 2021-ben csatlakozott hozzánk, és azóta dolgozik nálunk karbantartóként. Az élethez való hozzáállása példaértékű, gratulálunk neki és további sok sikert kívánunk!

További Cikkeink

Gratulálunk futóbajnokainknak!


Hatalmas tapsot érdemelnek kollégáink, akik a hétvégén fantasztikus teljesítményt nyújtottak az Újpesti Félmaratonon! Nagyon büszkék vagyunk rátok, hogy nemcsak a munkában, hanem a sportban is ilyen kitartóan és lelkesen helytálltok!

Részletek

Megint érmekkel tért haza Kóródi István kollégánk!


Súlylökésben ezüst, gerelyhajításban és diszkoszvetésben pedig bronzérmet szerzett munkatársunk, Kóródi István a Szervátültetettek és Művesekezeltek Európa-bajnokságán! Ezúttal Lisszabonban versenyzett a Prizma Csoport támogatásával, az 56 fős magyar csapat részeként. A felkészülés időszakában készítettünk vele interjút!

Részletek

Sikeres vizsgát tettek a vállalkozási ügyviteli ügyintéző képzésünk tanulói!


Örömmel osztjuk meg, hogy a Prizma Csoport által indított vállalkozási ügyviteli ügyintéző képzés sikeresen lezárult! Résztvevőink nemrégiben tettek sikeres záróvizsgát, és ezzel értékes tudással, új készségekkel, valamint anyagi elismeréssel gazdagodtak.

Részletek

Hogyan működik egy szakértő facility management cég 24 órás ügyfélszolgálata?


A Prizma Csoportnál ügyfeleink számára 24 órás elérhetőséget biztosítunk, így bármilyen műszaki meghibásodást, havária helyzetet azonnal kezelni tudunk. A létesítményüzemeltetési piacon az elsők között vezettünk be ilyen, direkt kommunikációs ügyféltámogatást, amiben mostanra már több mint tízéves tapasztalatunk van.

Részletek

Hogyan könnyíti meg egy CAFM szoftver az üzemeltető mindennapjait?


Az ingatlankezelés és a létesítményüzemeltetés területe számos kihívást és összetett feladatot tartalmaz: Karbantartások ütemezése, hibajegyek kezelése, alvállalkozók koordinálása, költségvetések követése és riportok készítése. Egy modern CAFM (Computer-Aided Facility Management) szoftver azonban jelentősen megkönnyítheti az üzemeltetési szakemberek mindennapi munkáját, és strukturáltabbá, átláthatóbbá és hatékonyabbá teszi a folyamatokat az ügyfelek számára is. De pontosan hogyan is segít egy ilyen rendszer?

Részletek