Megint érmekkel tért haza Kóródi István kollégánk!

Súlylökésben ezüst, gerelyhajításban és diszkoszvetésben pedig bronzérmet szerzett munkatársunk, Kóródi István a Szervátültetettek és Művesekezeltek Európa-bajnokságán! Ezúttal Lisszabonban versenyzett a Prizma Csoport támogatásával, az 56 fős magyar csapat részeként. A felkészülés időszakában készítettünk vele interjút!

– A korábbi eredmények alapján a magyarok elég jól szoktak szerepelni a Szervátültetettek Világjátékán és az Európa-bajnokságán is, 2015-ben, Argentínában egy különdíjat is létrehoztak a kedvünkért a leghatékonyabb csapat számára. De tavaly is éremesővel érkeztetek haza Ausztráliából, a 32 fős csapat hatvan helyezést szerzett. Minek köszönhetőek a kiemelkedően sikeres szerepléseink?

– Valóban, akkor Argentínában a harmadik helyet tudtuk megszerezni az összesítésben, ötven ország közül, és azért voltunk annyira hatékonyak, mert

  

 harmincan majdnem annyi érmet hoztunk haza,

mint a százötven fős brit csapat.

  

Akkor szereztem én is aranyérmet, súlylökésben. Azért is lehetünk ennyire eredményesek, mert a Magyar Szervátültetettek Szövetségének válogatott csapatába szigorú kvalifikáció mentén lehet bekerülni, hasonlóan az ép sportolókhoz, az olimpiai játékoknál. A korábbi játékok első három helyezettjének eredménye alapján jelöljük ki az A szintet. Tehát az induló sportolók már eleve éremesélyesnek számítanak.

– Immár a hatvanévesek kategóriájában indulsz, mi a célod?

– Mindig azzal a céllal utazom ki, hogy a saját legjobb eredményemet érjem el, ha ez sikerül, én már elégedett vagyok. Nem az érem motivál, hanem magamból szeretném kihozni a legtöbbet. Ez számunkra nem is annyira vérre menő verseny, hiszen ismerősök, társak között lehetünk egy sorsközösségben, egyszerűen csak jó együtt lenni, sportolni. Alapvetően azért is hozták létre ezeket a megmérettetéseket, hogy a szervátültetett emberek életébe visszahozzák a sikereket, illetve motivációt teremtsenek számukra a hétköznapokban. A példánk erőt adhat másoknak, hogy

 

a betegségük nem szabhat határt az álmaiknak.

 

Ez nemcsak az érmekről szól, hanem a kitartásról, az akaraterőről és az élet szeretetéről is.

– Mennyire hasonlítanak ezek a versenyek az olimpiához vagy az épek Európa-bajnokságaihoz? Te például kapsz az éremhez pénzjutalmat is?

– Kisebb a hírverése, de azért ünnepélyes keretek között tartják meg, bizonyos szempontból a mi világjátékunk is olimpia, először még Transzplantáltak Olimpiája néven is rendezték meg 1978-ban. A szervező város számára is nagy eseménynek számítanak ezek a versenyek, a nyitó- és záró ünnepség részeként mi is felvonulunk nemzeti mezben az utcákon. Ausztráliában tavaly még a magyar konzul is eljött Perth-be Canberrából, hogy ő adhassa át az érmeket, illetve végig velünk volt, szurkolt. Ausztrália azért is volt különleges, mert sok magyar él kint, és nagyon összetartóak, így sokan eljöttek. Tehát azért mi is érezzük, hogy velünk van az ország, érezzük a szeretetet is. A felhajtásnak pedig óriási értéke van a szervadományozás népszerűsítése és a szervátültetések dotációja szempontjából, ilyenkor egy kicsit mindig szó van a sajtóban a témáról. Az érméhez jár pénzjutalom is, de bizonyos feltételek mentén, amiket az Magyar Olimpiai Bizottság határozott meg. Akkor jár díjazás, ha az adott számban legalább tizenkét nemzet vesz részt, három földrészről. Ez persze ritkán teljesül, egyes sportágakban egyáltalán nem, de pont a dobószám igen népszerű, és az ötvenes korosztály is csúcskategóriának számít. Tehát volt rá példa, hogy súlylökésben

   

harminckét versenyző közül lettem az első,

   

így kaptam pénzjutalmat. Ezt részben a fiatal transzplantáltaknak utaltam át, máskor a következő versenyekre használtam fel, így nem kellett mindenáron szponzort keresnem. De a hatvanéveseknél már nem számítok erre, klasszisokkal kisebb lesz a mezőny. Ezért is óriási segítség, hogy a Prizma Csoport már második éve mellém állt.

– Igaz, hogy újabban elkísér a versenyekre egy prizmás kolléga?

–  Igaz, Gazsó Peti, aki Orosházán főszakács. Amikor tavaly meghallotta, hogy Ausztráliába indulok, megkérdezte, jöhet-e velem, természetesen a saját költségén. Én pedig akkor nem vittem a családot, mert nagyon drága lett volna ennyi repülőjegy, így örültem, hogy azért elkísér valaki szurkolni! Mivel ő kézilabdázott valaha ifjúsági szinten, és az én csapatomban sok a testnevelő tanár, aki szintén kézilabdásként játszott egykor, egyből megtalálták vele a közös hangot, befogadták. Így nem volt kérdés, hogy ezentúl mindig jön! Sokat jelent a támogatása.

– 27 éve élsz átültetett szervvel, és most már Szentesen a Maximus SE is leigazolt az eredményeid alapján, így szenior kategóriában az épek között versenyzel, sőt, diszkosz súlylökésben már nyertél is aranyat. A sportnak is köszönhető, hogy ilyen jól vagy?

– Ez csak részben köszönhető az én életmódomnak, részben a szerencsének is szerepe van benne. Elvileg nincs információnk arról, kitől kapunk szervet, én véletlenül tudtam meg, hogy egy 19 éves, munkabalesetben elhunyt fiatalemberé volt. Ezért ez a vese nagyon jó állapotú. Ma már ott tartunk, hogy egy hetvenéves emberből is kivehető egészséges, még sokáig életképes szerv, és azért nem válogatnak, amikor felhasználnak egyet, hiszen így is kevés lehetőség áll rendelkezésre. Tehát szerencse kérdése, mennyire jól működő szervet kap valaki. Az én helyzetem azért is kedvező, mert csak másfél évig kellett dialízisre járnom, ezért nem kerültem annyira rossz állapotba. Ha valaki évekig művesével él, nagyon leromlik az egészsége.

– Sok embernek, amikor ilyen fordulat zajlik le az életében, mint számodra ez a betegég és a gyógyulásod, akkor megváltozik az értékrendje. Ez veled is így történt?

– Abszolút, ilyenkor a szeretet, az élet, a család lesznek a legfontosabbak az életben. Valaha, leigazolt kézilabdásként egy sportoló gondolkodásmódjával, agyával éltem, csak az eredményekre figyeltem, nagyon türelmetlen tudtam lenni, az foglalkoztatott a leginkább, hogy miért nem érem el azt, amit szeretnék, és hogyan érhetem el.

   

Nem figyeltem másokra, például a beteg embereket észre sem vettem.

    

Azóta másképp gondolkodom, megtapasztaltam, hogy minden emberben van jó is, és rossz is, de mindenkiben megtalálhatjuk a jót, csak meg kell ismernünk őt. Ha őszintén szólunk hozzá, ha azt látjuk benne, hogy ő is egy ember, ha odafigyelünk rá, akkor minden negatívumot fel tudunk oldani. Nekem ez a hitvallásom. Nehéz ezt megtanítani, de azt szeretném átadni mindenkinek, hogy tényleg egy életünk van, akkor azt éljük úgy, hogy jó legyen számunkra, és a többiek számára is.